Az előző lakóhelyemen volt egy körülbelül évente visszatérő álmom. Vagyis nem egészen álom volt a következők miatt. Egy színeset álmodtam éppen, valahol teljesen máshol járva, mikor is egy hajnali órán hirtelen félbeszakadt az álmom és még mindig aludva hirtelen a sötét szobámat pillantottam meg amint ott fekszek az ágyon és nézek ki a fejemből. Az ágyam körül három-négy jól kivehető emberszerű árnyat láttam a sötétben, amint hajlonganak és járkálnak körülöttem. Körülbelül egy-két perc telhetett el amíg tudatosult bennem, hogy tényleg ott vagyok a szobámban és alszom, de már gondolkozom, nem álmodom. Az emberszerű entitások lassan elhalványodtak, s azt vettem észre, hogy félig felébredtem, s ébren pontosan ugyanazt a sötét szobát látom ugyanúgy, mint amikor az előbb az árnyakat láttam. Megmozdulni nem tudtam még egy ideig, le voltam bénulva azért, mert nem teljes mértékben ébredtem még fel. Félelmetes volt a tudat. Utánaolvastam és azt találtam, hogy álmomban kinyitottam a szemem, azaz orvosi szaknyelven alvásparalízisem volt.

Az emberi asztráltest akkor a legerősebb, ha az anyagi testében van. Azóta tudom, hogy így lehet igazából a fizikai szemmel megpillantani az asztrális entitásokat: nyitott szemmel kell mélyen aludni, azaz éberen aludni. Ilyenkor a harmadik szem is aktívabb. Míg ott laktam, körülbelül egy tucatszor történt meg mindez, mióta elköltöztem, azóta egyszer sem.